5 Nap a Városban

5 Nap a Városban

5 Nap Berlin-ben!

2017. február 26. - schrekuci

berlin4.jpg

Második úticélunkkal visszatérünk Európába és eltöltünk 5 napot a német fővárosban. Tartsatok velünk, hiszen Berlinben a techno őrülettől kezdve a kultúra szerelmeséig mindenki megtalálja a számításait! Az utazást teljes mértékben pénztárcabarátra szabtuk, azért mégiscsak egyetemisták vagyunk.

Az utazást fejben már jóval a tényleges indulás előtt elkezdtük szervezni, ez az egyik alappillére annak, hogy tényleg jó áron jussunk el az adott desztinációba. Eddig kétszer volt szerencsém Berlinben járni, egyszer novemberben, második alkalommal pedig júliusban. Mindkétszer oda-vissza 15.000 Ft-ból megjártuk EasyJet-tel Schönefeldet (az EasyJet erre a reptérre visz el). Szerencsére a reptérről jár S-Bahn (S9), tehát olcsón és gyorsan bejuthatunk a város bármely részére. Ahhoz, hogy ilyen olcsón vegyünk repjegyet az őszi kiruccanásnál szeptemberben, míg a nyárinál kicsit korábban, már márciusban lefoglaltuk őket.

Szállásunk a Plus Berlin Hostel volt mindkét alkalommal, jószívvel ajánlom mindenkinek a központi elhelyezkedése, jó ára, jófej személyzete és a tisztasága miatt is. Egy kicsit később még vissza fogok térni, hogy miért is olyan jó ez a hostel. (Ár: ősszel 4 éjszaka 18.000 HUF, nyáron 3 éjszaka 22.000 HUF)

Az őszi és egyben első berlini utunknál jártunk a szokásos híres helyeken, mint pl. a TV torony tetején és a múzeum sziget múzeumaiban (diákkal eszméletlen olcsó, ha tehetitek mindenképp menjetek el, még akkor is, ha nem vagytok akkora múzeumjárók, hiszen ezzel is kicsit bővül a műveltség, illetve egyszerű megfogalmazással „szép, na”). Második, nyári utunknál pedig inkább szerettünk volna beolvadni a helyiek közé és úgy nézni a városra „minthaottlaknánk”, tehát a blogpostban ne az útikönyves leírást várjátok :).

Na de akkor térjünk is át magára a csodálatos 5 nyári napra, melyet Berlinben tölthettem....

  1. Nap - Ismerkedünk Berlinnel

berlin1.JPG

Amint leszállt a gépünk Berlinben, konstatáltuk, hogy esik az eső... nevettünk rajta egy jót, hogy ilyen a mi szerencsénk. Persze amíg megérkeztünk a szállásra, ami a Warschauer Strassen található, egy régi iskola épületben (kicsit Roxfort-os beütésű), addig teljesen eláztunk. Ez sem szegte kedvünk, hogy az első délutánunkat kellemesen töltsük. Az ikonikus híd, melyet sokan a sárga metróval fényképeznek le, tárult a szemünk elé kb. 3 perc séta után. Mondanom sem kell, hogy az én fotóm, amit láthattok az esős időben, rossz szögből korántsem sikerült annyira vagányul, mint egy profi fotó. Elsétáltunk az East Side Gallery elejéig (a berlini fal meghagyott része, melyen kortárs művészek alkotásai találhatóak), majd olyan éhesek lettünk, hogy az első kolbászos standnál benyomtunk egy jó nagy adag „helyi remekművet”, ráadásul szembesültünk a ténnyel, hogy Berlin tényleg nem drága, mert kb 2 eurót fizettünk a kolbászért, mustárral és friss kenyérrel megspékelve. Kicsit még molyoltunk a környéken, majd mikor újra eleredt az eső visszatértünk a szállásunkra. Hatalmas területen helyezkedik el a Hostel, külön étterem és bár áll a vendégek rendelkezésére. Nagyrészt fiatalokból áll a vendégkör, így amikor este lementünk sörözni, azonnal összeismerkedtünk a világ különböző pontjairól származó korosztálybeliekkel. Hamar elmentünk lefeküdni, hiszen az első igazi teljes napunkat elég sűrűre terveztük...

     2. Nap - Belvárosi móka

dsc_0019.jpg

Első teljes napunkat az Alexanderplatzon kezdtük, ahol annak ellenére, hogy „csak” egy tér, szerintem több mint 1 órát eltöltöttünk. Nagyon érdekes volt nézni az embereket, egy fánkkal (Dunkin Donuts, és akkor még Pesten nem volt olyan elterjedt ez a színes szagos fánkláz) és egy kávéval a kezünkben. A tér különböző „kijáratait” is megnéztük, és sétálgattunk a környéken. Sok esetben teljesen olyan érzésem volt, mintha a Gazdagréti lakótelepen sétálnék, hiszen rögtön a tér mellett nagyon sok panelház található. Mondanom sem kell, nagyon tiszta volt az egész környék. Ezután utunk a Nikolaiviertel-be vezetett, a Spree folyó partjára, a Berliner Dómhoz majd végig az Unter den Linden-en át a Brandenburgi kapuhoz. Természetesen elérhető az összes pont metróval, de mi sétáltunk. Eközben fedeztük fel a magyar zászlót a Brandenburgi kapu közelében, az orosz nagykövetséget, és jó kis kávézókat (igen, igen, kávéfüggők vagyunk). Sajnos a Rotes Rathaus épp fel volt állványozva, meg az egész környéken valami egyetemi könyvtárat építettek, de nagyon „éreztük” az egész várost. A legviccesebb az volt, hogy nagyban fényképeztünk valami nagyon izginek tűnő épületet aztán kiderült, hogy a városi vízművek épületét fotózzuk. Ezután elsétáltunk a Meggyilkolt Európai Zsidóság Emlékműhöz, ahol volt annyi jóérzés bennünk, hogy nem csináltunk mindenféle selfiet... Illetve a másik irányba elindulva megnéztük a Reichstagsgebaudet, ahol le is heveredtünk a fűre, mert a nagy sétálgatásban már szükségünk volt egy kis pihenőre. Valami random szendvicset ettünk, tehát a kulináris élményt nem maxoltuk ki aznapra.

A Friedrich Strassen nézegettük a menő boltokat, elsétáltunk a Checkpoint Charlie-hoz, amit amúgy igyekeztünk a kis utcákon megközelíteni, hogy minél többet láthassunk, majd mikor elkezdett követni minket egy kapucnis férfi, úgy döntöttünk, hogy inkább mégis a főúton megyünk.

dsc_0069.jpg

Hazafele menet pedig az East Side Galleryt néztük meg a másik oldalról megközelítve, majd a szálláson sörözgettünk a többi külföldi fiatallal. A vacsoránkat az Alexanderplatz-i kebaposnál fogyasztottuk, ahol életem egyik legjobbját ettem és még csodás német tudásom is kamatoztathattam.

      3. Nap - Álmodozás Berlinben

dsc_0088.jpg

Elmetróztunk a Potsdamer Platzhoz, megnéztük a csilivili Sony Centert, ettünk Frozen Yoghurtot, jól eltévedtünk a földalatti rendszer kijárataiban, szóval jó sok időt eltöltöttünk itt, főleg, hogy ránk zúdult az eső is. Mikor végre sikerült elhagyni eme csodás fogva tartó teret, elmentünk a KaDaWe-be, amolyan német El Corte Inglés (a spanyol naaaagy mindent egybe üzletház), ahol szerettünk volna ebédelni, de rájöttünk, hogy nem igazán engedhetjük meg magunknak, mint ahogy a gyönyörű Burberry kabátokat se, ezért gyorsan és fájó szívvel elhúztuk a csíkot és a metró kijáratnál lévő kolbászosnál benyomtunk egy adagot, azt a luxust is megengedve, hogy sültkrumplit kértünk kenyér helyett.  Folytattunk utunk a Budapester Strassen sétálgatva, Wilhelm császár templomát megnéztük volna, ha nem lett volna egy jó nagy fehér doboz köré húzva...sebaj már láttam 2 éve, mondtam magamban. A környéken megfizethető árú boltok találhatók, mint pl. H&M, gondoltuk benézünk, majd konstatáltuk, hogy euróban költve semmiképp nem éri meg. Egyedül a Primarkot ajánlom, nincs Mo.-n, nagyon olcsó és cserébe ugyanolyan rossz, mint a többi fast fashion bolt :D. Körbejártuk az egyetemet és környékét (ahol én ábrándoztam, hogy milyen jó lenne Erasmussal ide jönni), majd a Tiergartenen végigsétálva – aminek azt hittük, soha nem lesz vége - visszajutottunk a Brandenburgi kapuhoz. A Charlottenburgi kastélyt is megnéztük, sétáltunk kicsit a kertjében ill. kihasználtuk, hogy végre süt a nap. Nagyon megéheztünk, hiszen már 2 napja nem ettünk igazán jót, ezért visszamentünk a Potsdamer Platzra és a plázában ettünk valami dobozos kínai kaját jó drágán. Mondanám, hogy megérte, de az aluljárós 2 eurós simán verte, amit az ősszel ettem a Wittenbergplatzi metrómegállónál.

dsc_0074.jpg

Este bulizni vágytunk, majd rájöttünk, hogy a Berghainba úgysem engednek be, ezért inkább megnéztük a német-brazil emlékezetes meccset és részt vettünk a német üdvrivalgásban. Sose fogom elfelejteni, hogy a németek mennyire örültek maguknak...

4 - 5. Nap - Kalandozás Berlinben

dsc_0051.jpg

Utolsó napon a város legtávolabbi pontjait tekintettük meg, próbáltuk kihasználni a metro bérletünket. Az olimpiai park az a legnagyobb FAIL volt, a piros metró utolsó állomásainak egyike és igazából a semmi közepén ott volt egy szocialista stadion (tudom, hogy nem szocik építették, de ez a nagy beton kolosszus mégis olyan benyomást kelt). Persze jól szórakoztunk, főleg, hogy konkrétan senki nem volt ott és legalább metróztunk egy kicsit. Ezután elmentünk a híres bolhapiacra, illetve a Mauerparkba. A bolhapiacon annyi mindent vettem volna, kár hogy csak kézipoggyászom volt. Bár lehet, hogy nem baj, mert ennyi hülyeséget egy helyen még sosem láttam. Itt a Brunnenviertelben kicsit sétáltunk jobbra balra, majd visszatértünk már ismerősként a városközpontba és úgy is csináltunk, mint a helyiek. Chill, kávé, dumcsi a fűben, ilyen csajos dolgok. Itt készült a kép, a kedvenc cipőinkben, ami azóta hatalmas vászonképként díszeleg a falamon. Órákon át ültünk és napoztunk a Dóm előtt, majd visszamentünk a szállásra, átöltöztünk estére, hiszen utolsó esténkre nem volt már szállásunk, hiszen hajnalban indult hazafele a repülőnk. Elindultunk vacsorázni és „éjszakázni” Wrangelkiezbe. Az a környék zseniális. Kicsit ijesztő pl. a Görlitzen park, ahol azért láttunk fura alakokat, ill. a házak is lepukkantak, de az éjszakai élet tényleg nagyon pezseg és látni, hogy a helyi fiatalok tényleg oda járnak kikapcsolódni.

A hazajutásunk elég kalandosra sikerült. Éjfél körül visszatértünk a szállásunkra és olyan 2-ig az előtérben próbáltunk túlélni. Gondoltam induljunk el időben, úgysincs jobb dolgunk. Kiderült, hogy nem járt az S9-es „HÉV”, amire kb 1 órát vártunk az üres megállóban, mire meg mertünk kérdezni egy HÉV vezetőt, hogy mégis mi történik. Neukölln ijesztő, skinheades megállójába kötöttünk ki, hiszen nekünk ezt mondta a vezető, hogy ott tudunk átszállni... Hajnali 3-kor a spangli szagban Neuköllnben, bőrönddel. Felejthetetlen. 3 átszállást követően megérkeztünk, pont időben a reptérre.

Ami kimaradt: Techno buli :( , na majd idén....

Amit semmiképp ne hagyjatok ki: Wrangelkiez (Warschauer Brücken egyenesen túl)

Jövőhéten folytatjuk, következő megálló: Bangkok

Kövessetek minket Facebookon, hiszen hétfőtől péntekig már láthatjátok, merre járunk Bangkokban: facebook.com/5napavarosban

Nézzetek rá a Pinterest oldalunkra is, ahol csokorba szedjük mindig, az adott heti képeinket: hu.pinterest.com/5napavrosban/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://5napavarosban.blog.hu/api/trackback/id/tr9212296225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

E.T.A. 2017.02.28. 09:36:21

Szerintem Köpenick a legjobb hely Berlinben, mindig ott szállok meg, ez az egykori Kelet-Berlinben van. Szerencsére nem hipszter kerület, és a muszlimok sem feltűnőek, nem úgy mint Kreuzbergben vagy Neuköllnben.
Jó a közlekedés, S-bahnnal be kell menni Ostkreuzig, onnan meg már gyakorlatilag bárhová eljut az ember.

schrekuci 2017.02.28. 11:16:10

@E.T.A.: legközelebb megnézzük azt a környéket is, Berlin kedven város, van még mit felfedezni :)

károly szántana 2017.02.28. 12:28:59

Fúúú, kár volt elolvasnom. Süt a butaság a cikkböl. Aberlini Olympiastadion minden, csak nem szocialista... Ha valakinek 5 napja van Berlinben és nem megy el a Pergamonmuseumba, arra meg tényleg nincsenek szavak...

Katika Kiss 2017.02.28. 12:39:19

Eleg standard turistaprogramotok volt, ha maskor is ott jartok, tudok 1-2 jobb programot ajanlani :) a TU Berlin Telekom tornyanak a tetejen van egy cafe, barki bemehet, mar csak a 20.-rol valo kilatas miatt is megeri. 3 eurobol eletetek döneret meg tudjatok venni, plusz rengeteg olcso torok kajalda van, csak nem a turistahelyeken. De otthon sem a vaci utcaba jartok gondolom ebedelni :) ha low budget utazok vagytok es nem akartok semmiert fizetni, ajanlom a Reichstag uvegkupolajat, amibe elozetes regisztracio utan ingyen felmehettek, techno helyett meg a monbijou strandbart ;)

schrekuci 2017.02.28. 13:25:32

@károly szántana: ezzel kezdtem hogy ha teheti az ember menjen a Museum Inselre! En is voltam, csak egx masik kiruccanas alkalmaval... masreszt meg a post egy teljesn szemelyes hangvetelu iromany volt sajat sztorikkal, sajat benyomasokkal, nem volt hivatott bemutatni Berlint, mint egy utikonyv

dhrbikes 2017.02.28. 15:06:55

Ha meg shoppingolni akartok, ott a TK Maxx, jópofa dolog, lényegében egy új ruha turkáló. Viszont kevés lesz utána a kézipoggyász.
Ha valaki nagyon low budget utazást szeretne, akkor létezik Euronight vonat Berlinbe, este indul, 10 körül ér oda, kb a repjegy fele.

Erő e-meló 2017.02.28. 15:11:20

Berlin a legrondább főváros Európában, és 1 kézen meg lehet számolni azt amiért éremes oda utazni, ebből úgy 3 múzeumszigeten található. A többi felejtős, legfeljebb valami múlandó életérzést tud kicsiholni a zemberből. Egyébként meg elég koszos, főleg a központ

PTom70 2017.02.28. 16:11:37

Én is voltam 3 napot Berlinben és azt hittem nem lesz mit megnézni, pedig de! Érdemes megnézni az NDK Múzeumot (a Dóm mellett van), a DDR Motorrad Museumot (Alexanderplatz mellett) a Bernauerstrassén a szabadtéri kiállítást a Falról. Érdemes Berlin Welcome Cardot venni. A Reichstag is nagyon jó és ráadásul ingyenes a látogatás.
Ha megengeded, akkor kiteszek néhány linket:
europaiutazas.blog.hu/2016/02/22/berlin_2_nap
europaiutazas.blog.hu/2016/02/28/berlin_3_nap

schrekuci 2017.02.28. 16:50:23

@PTom70: huu igen a szabadteri fal kiallitas nagyon izgi !
süti beállítások módosítása